Sztárban Sztár - A Nyári lányok nem vállalták be a leszbicsókot, ezért bukták a versenyt

A szokásos közös produkcióval indult a show, amelyben ezúttal mindenki pizsamában vagy éppen anélkül állt a színpadra. Wolf Katiék reggeliztek, Srámek már a fogmosásnál tartott, Tóth Gabi és Csonka András pedig együtt zuhanyoztak, természetesen ruha nélkül.
Aztán belecsaptak a versenybe is, amit Rácz Gergő indított egy viszonylag feledhető alakítással. A csehszlovák Karel Gott bőrébe bújva sikerült elütnie egy olyan poént, mi szerint csehül érzi magát, annyira távol áll tőle az eredeti előadó.
Őt követték a Nyári lányok, akik az orosz lányduót, a t.a.T.u-t próbálták megidézni, habár már az elején kijelentették, hogy testvérek lévén kihagyják a leszbicsókot a műsorból. Ezt a zsűri férfitagjai csalódottan fogadták, Bereczki például még Majkát is lesmárolta volna, csakhogy láthasson valamit. Claudia ezért nyálcsorgató kis pömpölőknek nevezte kollégáit.
Aztán jött az este negatív fénypontja, ámde legszórakoztatóbb két perce: Csonka András a Hip-Hop Boyzos Levy T-ként ropta, amit a zsűri fejét fogva nézett végig. Majka szerint a világ megérett a pusztulásra, hiszen Csonka még Hajdú Péter Nagy Duettes produkcióit is alulmúlta a paródiájával. Havas viszont elégedett volt, ahogy elmondta, éppen azt a büdös parasztot kapta, akit elképzelt…Baby Gabi kopaszon, Sinéad O’Connorként énekelt felhúzva az este színvonalát, abban pedig mindenki egyet értett, hogy az egykori Baby Sister a Sztárban sztár legnagyobb felfedezettje.
Majd következett Csobot Adél, akinek már nagyon vártuk Nicki Minaj produkcióját, mert kíváncsiak voltunk, hogy a sminkmesterek hogyan tudják felturbózni mellét és fenekét, amelyek az eredeti előadó védjegyének számítanak. Hamar kiderült hogy sehogy, de mégy a zsűri is megjegyezte, hogy esetében eléggé mellényúltak az átalakítással. A szexi formás hátsó helyett Adél ugyanis egy hatalmas pelenkát kapott, amiben joggal nem találta senki a szexiséget.
Peter Srámek ezen a héten izgult a legjobban, hiszen versenytársát, Csonka Bandit kellett megelevenítenie, ami nem igazán jött össze. Kapott ugyan egy kellemetlenül műszálas zöld “selyeminget”, amit az eredeti klipből vettek kölcsön, a hatás mégis elmaradt.
Gáspár Laci aztán újra átélhette a rémálmát, ismét nővé kellett változnia. Múlt héten szenzációsan megugrotta a Michael Jackson adta kihívást, de most sem kapott könnyebb feladatot. Whitney Houstonként ugyan nem ájultak el tőle annyira, mint korábban, de legalább már kezd hozzászokni a magas sarkúhoz. Majka szerint pedig úgy nézett ki, mint Liptai egykor a Szomszédokban. Hát ő sem tette zsebre, amit aztán Claudiától kapott.
Varga Győző fizimiskára egészen jól hozta Stevie Wondert, hangzásban már kevésbé, ezért a zsűri lista legvégére került.
Wolf Kati a Wham! korszakos George Michaelként rázta és habár ezt is az akadályt is sikeresen vette, a zsűri szerint nem tudta megugrani az a lécet, amit az előző két alkalommal olyan magasra tett. Havas azért többször is nyomatékosította, hogy neki az énekesnő az egyik nagy kedvence a mezőnyből.
A sort végül Tóth Gabi zárta egy maxpontos produkcióval. Ő L.L. Juniorként próbált csajozni és hadarni a továbbjutásért. A zsűrit meg is győzte, ezért érdemes volt kifulladni. Jövő héten új szerepek várnak a versenyzőkre. Rácz Gergő Bereczki Zolivé válik, Csobot Adél Mary Zsuzsit idézi meg, Wolf Kati Lady Gagaként őrjönghet, Varga Győző Scatman John bőrébe bújik, Baby Gabinak Adelet kell utánoznia,  Peter Srámeknek Boy George-ot, Tóth Gabi Kovács Kativá alakul, míg Gáspár Laci Simply Redként, Csonka András pedig Kiss Tibiként mutatkozhat be.